-Avery- Még egy utolsót igazítok ruhámon, és mély levegő után, újra mosollyal arcomon lépek a kihallgató terembe.
- Jó reggelt, Mr. Sanchez! -és ugyanaz a válasz morgás, amit lassan egy hónapja minden reggel megkapok. Lepakolom a vastag tömböket kezemből a fém asztalra, aminek lábai bele vannak betonozva a padlóba. Helyet foglalok a férfival szemben és a lábamhoz helyezem táskám - Hogy aludt? - kérdezem, miközben lenyúlok a táskába egy tollért.
- Már mondtam, hogy ne magázzon - vet rám lenéző pillantást és lecsúszva székén szét terpeszti lábait. A láncok hangos zajjal lecsúsznak az asztalról, csuklóját erősen szorítják, de ő nyugodtan összekulcsolja ujjait. - Mit akar?
-Rendben, tegeződjünk. - bólintok, majd előveszem a lapokat a tömbömből és keresem a megfelelőt. -Hallom, ma beszédes hangulatod van. - pillantok rá szemem sarkából, a keresett papírt előhúzom és egy tollal felé nyújtom. - Ma, te is kihallgathatsz engem. - mosolygok rá. - Azt kérdezel amit akarsz, de le kell írnod.
Gyanúsan méreget, mélyen a szemembe néz. Talán most keresi a kiskapukat, vagy a hátsó szándékot a feladatban. Nagyot nyel és feljebb ül a széken, a láncok most az asztalhoz csapódnak. Hirtelen összerezenek, de amikor rám néz, csak bátorítóan rá mosolygok.
- Mikor hozol cigarettát? - kérdezi és szája sarka kicsit feljebb kunkorodik. Elfogott egy jól eső érzés mosolya láttán, lassan egy hónapja dolgozok vele és most talán vevőbb lesz a dolgokra. Végre látom az előrehaladást. Az a sok bizalom játék, kérdezgetés, a sok kedveskedés meghozta gyümölcsét. Halkan felkuncogok és válaszolok kérdésére: - Délután. Írd le a kérdést is! - mondom még mindig vigyorogva. Balkezes, valószínűleg régen írt, mert nagyon lassú, minden egyes szót átgondol.
- Csak ennyi érdekelt. - le teszi a tollat kezéből és újból kifejezéstelen arccal tekint rám.
- Minimum három kérdés, egy már megvan. - tenyeremmel közelebb tolom hozzá a lapot. - Vagy nincs cigi. - váltok kemény hangnemre. Szemei egy pillanatra kitágultak, majd unottan újból kezébe vette a tollat és felírt a dőlt írása alá egy "2."-est.
- Mit akartok tőlem? - kérdezi és le is írja. Amint végez hátra dől a székben és csak figyel. Nem veszek észre semmi arcrezdülést, semmit, ami elárulná pontosan mire is céloz. Határozottan, és komolyan kérdezi, most a válaszomra vár. Az igazságra. Nem akar kertelést csak a színtiszta valóságot. Legyek én is határozott? Vagy próbáljam finoman közölni vele a tényeket? Ugyanazt teszem, amit ő az első hetekben: csak méregetem és figyelem a mozdulatait.
- Állj mellénk. - azt hiszem döntöttem, velősen és tömören kezdem. Az arca rezzenéstelen, így folytatom: - Nagy segítségünkre lennél és valószínűleg a Nagyok közé kerülnél, valahova az irányítószakaszba. Nem tudom. Az már nem az én feladatom.
- Mi van, ha nem állok mellétek? - kicsit feljebb emeli állát, és mellkasa előtt keresztezi karjait. Ezzel a mozdulatával tudatlanul vagy lehet tudatosan jelzi, hogy ellen áll nekem.
- Kísérletezni fognak rajtad. Az orvosaink egy halálos és erős fájdalmakkal járó járvány kidolgozása érdekében kísérleteznek rajtatok, az ellenálló bűnözőkön. - mondom könnyedén, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Szerinted ez normális? - kérdezi ugyanolyan nyugodt hangon, talán nem fogta fel az előbb hallottakat. Ő egy bűnöző, sőt bérgyilkos, neki szinte mindennapos volt egy - vagy több- ember halálának a látványa, talán ezért nem érintette meg annyira a dolog.
- Mi csak védekezünk. - mély levegőt veszek. - Kint harcok folynak, forradalmak.
- Az emberek éheznek - feljebb ül és valamivel közelebb hajol hozzám, a láncok újból erősen neki csapódnak az asztalnak a hirtelen mozdulatra. - , nem harcolnak. - már hangosan beszél. - Láttad egyáltalán mi folyik oda kint? - a hangja egyre erősebb.
- Nem. - Szólok vissza erélyesebben. Meg kell őriznem a higgadtságom, nem eshetek át a ló túloldalára. Mély levegőt veszek. - De meg kell állítanunk a tömeget, ezért kérjük a segítségeteket. Az erőforrások most az állam hadseregének fenntartására kellenek. - mondom neki tárgyilagosan. - Amúgy is, az emberek maguknak keresték a bajt, volt lehetőségük választani, akik nem tették azok most éheznek. - megkeményítem magam. Csak azokat mondom, amiket nap mint nap hallok ide bent.
- Az emberek csak mentették az irhájukat és a gyerekeiket. - kiabál felém. Nem is értem, hogy hirtelen mi ez a nagy empátia az emberek felé.
- Maryland kormányzója felajánlotta a zárdát, és a Menedéket segítségképp, mégis csak páran éltek vele. - mondom még mindig nyugodtan, de már csak egy hajszál választ el, attól hogy felkeljek, itt hagyjam, és a "Kísérlet" feliratú pecséttel ellátott papírjait leadjam a portán.
- Még mindig nem érted? A Menedék csak egy álca. - ordít és felpattan, a szék hangos csattanással dől hátra a padlóra, a láncok megfeszülnek. A magas alkata árnyékba von engem, így ijedtemben felugrok és egy lépést hátrálok, ameddig a szék enged. Gondolkozás nélkül rántom elő hátulról, a szoknyám derekára erősített övből a fegyverem. Egyenesen felé szegezem.
Szaporán veszem a levegőt, a tökéletesen kontyba fésült hajamból kicsúszott pár tincs. Egy gyilkossal szemezek, homlokom és tenyerem erősen izzadni kezd. Van valami rossz és félelmetes tekintetében, nem mozdul csak bámul, mintha nem is élne. A bilincs beleváj csuklójába, teljesen elszorítva azt, de nem reagál, talán nem érzi a fájdalmat vagy neki ez még semmi? Kézfején kidagadnak az erek és ez egészen felkarjáig elvezet. Fekete haja homlokára tapad, látom rajta is az izzadságot, csak nála ezt, a feszültség és a düh váltja ki.
A sarkokban lévő hangszórókon keresztül hirtelen hangos szirénázás töri meg a feszültséget. Később egy félelemmel és ijedtséggel teli női hang szólal fel.
- Támadás történt a harmadik, negyedik, hatodik és kilencedik szektorban. Az egységek helyezkedjenek az ajtókhoz! - ösztönösen a hang irányába emelem tekintetem, képtelen vagyok felfogni, hogy mi történik. Még vagy háromszor elismétlik ugyanezt és újból a sziréna fülsüketítő hangja harsan fel. Egy erős ütés éri a kezemet, fejemet felé kapom, teljesen megfeledkeztem a hol létemről. Fegyverem hangosan csattan a fém asztalon és a baj egy másodperc törtrésze alatt megtörténik.
Most már én szemezek a fegyverrel és mögötte egy bérgyilkos szélesen vigyorog.
-Harmadik kérdés: - mondja ördögien. Kezeimet fejem fölé emelem és csak hallgatok. A szívem olyan hevesen veri mellkasomat, hogy szinte már fáj, ő még küzd az életben maradásomért. Semmit sem tudok tenni. Megfog ölni. - Emlékszel, amikor játszottunk?
BANG BANG
